90+10, lehet az máshogy is 100?

Néhány napja megkérdezték tőlem, hogy egy százas listán mennyire érzem magam vidám személyiségnek és kapásból azt mondtam, hogy 90%.
Aztán elgondolkodtam, hogy az a 10% "szomorúság" valóban meg van bennem?
Tovább gondolva, nem is szomorúság az a 10% , inkább a negatív érzések , amiket magamban és magamnak generálok olyankor, amikor mellőzve érzem magam, amikor a motivációm elhagy , amikor úgy érzem, hogy túl vállaltam magam, amikor nem találom a helyem, amikor hagyom, hogy mások negatívsága rám telepedjen. Na ilyenkor  annyira tudom magam utálni, lebecsmérelni, hogy utólag magam előtt is szégyenkeznem. Kifelé ebből annyi látszik, hogy semmi.
Ilyenkor egy  barátom "élvezi ki" ezek a gondolatokat , mert nyakába zúdítom minden "bajom, nyavalyám" néhány velős mondat erejéig egy levélben. Szegény meg, vagy megbirkózik vele, velem, vagy ír egy olyan levelet, amin aztán rágódom egy kicsit ...vagy sokat.
Tegnap egy levél váltásunkban szó esett a kevés szabadidőről, a megváltozott élethelyzetekről, értékes percekről. Írtam neki, hogy  úgy látom, hogy nem érdemes álmodoznom olyan dolgokról, melyek megvalósulási esélye 0 vagy még rosszabb. Kaptam egy jó kis választ, amire válaszoltam.
Aztán lefeküdtem aludni és akár akartam, akár nem, álmodtam.Könnyűt, szépet, jót.
Reggel a kávé ivás közben meg jókat mosolyogtam azon, hogy mennyire könnyű volt minden az álmomba. Semmi negatívum, ment minden a maga útján. Szuper jól éreztem magam a bőrömben, feladataimban, pörögtem ezerrel és csak olyan emberek voltak az álmomba, akik értékelték, hogy bennem bizony 100% -os a vidámság, hogy kicsit "más" a felfogásom az élet dolgaival kapcsolatban.
Mondom 100% a vidámság. És itt villant be a lényeg.
Álmomba csak olyanok vettek körül, akik értékeltek, akiknek fontos voltam, akik pozitívan gondolkodtak. Nem holmi látszat kapcsolatban vergődve vettek körül, negatívan megélve az életváltozásait, kihívásait.
És utolsó korty kávé előtt  velem szembe jött  ez a kép :

forrás : facebook

És meg van  a megoldás.

Ezt kell nekem is tenni, kizárni mindenkit, mindent, aki  és ami miatt olykor elvesztem azt a 10%-ot. És itt magamat is beleértem a kizárásba. A 10% negatívságom már a csirájában el kell fojtanom és nem keseregni, nem érezni, hogy mellőzve vagyok, nem azt érezni, hogy  a motivációm elhagy, nem úgy érezni, hogy túl vállaltam magam, nem találni a helyem, nem hagyni, hogy mások negatívsága rám telepjen.

Nagyon sok időt elvesz az 10% szomorúság vagy negatívum,ha jobban átgondolom. Olykor-olykor egy napban 10%-ot negatívnak lenni, pont annyi  időt vesz el tőlem, mint amennyit szívesen együtt töltenék olyanokkal, akiktől csak a pozitív energiát kaphatok a valós életben.
10% -ot negatívnak lenni, pont annyi időt vesz el,mint megírni egy levelet,leírni egy szuper  kis álmot, megfogalmazni egy blog bejegyzést, ami valakinek  mosolyt csal az arcára, vagy feltölti pozitív gondolattal , amit aztán abban kamatoztat, hogy beépíti a maga kis "happy-ségébe".
Aztán  valamikor ,amikor szükségem lenne 0.5% "happy-ségre", majd visszaadja nekem valamilyen formában.
Na itt kezdődik egy örök körforgás, amibe tényleg csak az arra érdemesek kerülhetnek be, ugyanúgy, ahogy valaki "körforgásának" a része lehetek én is, mert arra érdemesnek tart.