Nincs kedvem semmihez sem.Nem szeretek haza jönni mert nem olyan a lakásunk , ahogy én szeretném, de máshol sem szeretek lenni, mert minden hol jó, de legjobb otthon.
Igen iszonyt kettősség van mostanában bennem , ez nem jó, tudom, de egyszerűen ilyen napjaim vannak.
Oldandó a helyzetem, tegnap este terápiás jelleggel neki álltam lomtalanítani, rendezni a dolgainkat, dolgaimat. Első körben eltettem a nyári ruhatáram néhány még hordható darabját, amiről tudtam, hogy nem fogom már felvenni , mert idén sem vettem már fel egy zsákba tettem és hétfőn megy a gyűjtő konténerbe.
Összeszedtem a sok kis apró mütyürt a szekrényről, amit az évek alatt felhalmoztam és mindent egy dobozba tettem első lépésként, nem volt még szívem kidobni, egyenlőre a szekrény tetején várja a sorsát a dobozka.
És miközben pakoltam, rámoltam a háttérben gondolkodó üzemmódba helyeztem az agyamat.
És valahogy, ahogy a dobozba kerültek a "csetreszek" úgy lettem egyre nyugodtabb.
Összegezve a tapasztalataimat, takarítás, lomtalanítás a legjobb nyugtató.
Mától nem "nyugoggyá le, mert attól megnyugszó" van, hanem :
Takaríts, lomtalaníts, mert attól lenyugszik a lelked.
És valahogy, ahogy a dobozba kerültek a "csetreszek" úgy lettem egyre nyugodtabb.
Összegezve a tapasztalataimat, takarítás, lomtalanítás a legjobb nyugtató.
Mától nem "nyugoggyá le, mert attól megnyugszó" van, hanem :
Takaríts, lomtalaníts, mert attól lenyugszik a lelked.
1 megjegyzés:
Hát ezt a bejegyzést akár én is írhattam volna, mert pont igy működöm mostanában.
Megjegyzés küldése