Elsírtam ma könnyeim ....

Durván neki ugrottam az angolnak , aztán úgy 3 óra angolozás után mindenféle hülye p..-nak elmondtam magam, megfogadtam, hogy leszarom az egészet, bedobom a könyvem a sarokba és szólok a tanfolyamon, hogy nem megyek többet. Kb semmi , azaz nulla tudás ragadt rám, sőt szerintem, amit eddig tudtam, az is eltűnt ...
Aztán egyszer csak elindultak a könnyeim .....
Nagyon .....
Szerintem régen jött belőlem fel így sírás....
Ebben a sírásban benne volt az angol tanulás nehézsége, a meg nem értett dolgaim, az elmúlt idők sérelmei, hibái, rossz érzései és úgy minden, ami nyomta a lelkem, Énkét , Önmagam stb.
Jó sokáig csak hüppögtem és átkoztam a napot , amikor megálmodtam, hogy elég jól  fogok angolul beszélni egyszer és a diplomám mellé valami emberi nyelven fogok középfokú nyelvvizsgát szerezni.
Megint csak arra gondoltam, feladom....
Végül is jó 1 óra elment az életemből, mire kibőgtem magamból mindent....
Hát nem adom fel!!
Be kell látnom nekem nem elég napi 20-30 perc tanulás, ha célt akarok érni, muszáj lesz felvinni a tanulásra fordított  időt 1-1,5 órára napi szinten....

"Elhantolt álmaim zokognak
a horpadt öblű hegedűn,
és könnyeim, az eltitkoltak,
hullanak a húrra keserűn."

                            Juhász Gyula