2020. január 26., vasárnap

2020-01-26

Sokadszor futottam neki ennek a bejegyzésnek,most sikerült a végére érnem....

Lassan haladnak a napok ....
Iszonyat lassan .....
Fura gondolatok járnak a fejemben.
Anyósom decemberben volt 92 éves, és most úgy tűnik már nem lesz 93.születésnapja itt a Földön.
Nem gondoltam, hogy én leszek az egyik, aki majd ápolja, gondozza az utolsó napjaiban, segíti az átkelését a szivárvány hídon.

                                                            képforrása:internet

Január közepén egyik napról a másikra elkezdett romlani az állapota, Zoltánnal elkezdtek beszélgetni a halálról, végakaratról, a hogyan továbbról.

Elfogadtam, hogy Zoltánom teljesíteni akarja édesanya utolsó kívánságát, mely szerint nem szeretne kórházban meghalni, magányosan egy ágyhoz kikötve, leszedálva maga alá csinálva egy pelenkában, mert ő eddig csak így látott meghalni bárkit is a kórházban.

Itthon ápoljuk, segítünk neki az utolsó napjait minél könnyebbé tenni....
Vannak jobb és rosszabb napok. Hol azt érezzük, hogy legyen vége, megváltás lenne már az öreg testének, lelkének (titkon be nem vallva nekünk is) hiszen már nem szenvedne.Hol azon rágódunk, hogy helyes úton járunk, helyes az, amit teszünk, hogy valóban jó ez így, hogy otthon a családja körében vívja halál tusáját, nem lenne könnyebb egy kórházban, otthonban elmennie?

Elgondolkodtam, hogy régen, mikor otthon ápolták a halálos beteg vagy éppen a végelgyengülésig eljutott hozzátartozóikat, hogyan bírták ezt lelkileg. Ők hogyan tudták feldolgozni ezt, mi segítette őket nap mint nap tovább az úton, amin éppen haladtak.
Mennyire vonták be családtagokat a megnövekedett feladatok elvégzésébe, mennyire hagyták, hogy mindenki megélje a maga módján a számára szeretett személy elmúlását.Mennyivel voltak lelkileg erősebbek régen? Vagy pusztán csak természetes volt a halálhoz a viszonyuk, jobban megértették az elmúlást, nagyobb volt a türelmük egymáshoz, egymás iránt? Kevésbé felgyorsulva élték életüket, jobban elfogadták az élet dolgait, jobban eltudták engedni a múltat, a jelenben éltek inkább, elfogadták az itt-és-most helyzetet? 

Nem tudom a kérdésekre a megfelelő választ.Lehet nincs is megfelelő válasz.

Egyet tudok, de azt biztosan.
Elfáradtam az új élethelyzettől, a sok új tanulásától, a sok új érzelemtől...
Ez a fáradtság elfog múlni, de ami utána marad,csak a javamat szolgálja...


2 megjegyzés:

kovtama írta...

Kitartást Andi.

Bogesz írta...

Ezt nagyon szépen írtad Andi!
Nincsenek erre válaszok, főleg nem jó és rossz válaszok.
Nagyon nehéz az életben elfogadni az elmúlást és nem is mindenkinek megy.
Biztos, hogy embert próbáló amin keresztül mentek, de fantasztikusak vagytok.