2020. január 4., szombat

2020-01-04

Az elmúlt 2 nap sok-sok munkával telt a munkahelyemen.
Igen csak nem esett jól a majd 2 hét tunyaság után az év első munkanapján rögtön 9,5 óra munkával kezdeni. Pénteken már csak 8,5 órát dolgoztam,de készen lettem a számfejtéssel időben.


                                  
                                                            képforrása:internet

Mára igen csak hideg lett, remélem délután már jobb idő lesz, mert sétálni fogok menni, kezdem érezni, hogy kell a mozgás. Zé idén márciusban lesz 2 éve hogy elkezdett futni, pontban akkor,amikor én azt mondtam, hogy na most pihenek egy kicsit beleuntam minden mozgásformába. Zoltánom azóta már lazán futja a maga heti 30-40 kilométerét, én meg azóta is pihenek és kezdem érezni a nem mozgás minden hátrányát.
Szóval szép lassan vissza akarom vezetni a mozgást a mindennapjaiba ha máshogy nem, a napi 30-50 perces sétával és hétvégéken legalább egy nagyobb távolságot megtéve.
Ez is több a semminél......

A hétvégén egy születésnapi ajándékot kell befejeznem, eddig katasztrofálisan állok vele,mondjuk úgy,  kb sehogy.
Hosszú ez a hétvége, pontosan 48 óra :)

Legyen szép és tartalmas hétvégétek !









Nincsenek megjegyzések: