2010. január 31., vasárnap

Szombaton a vizsgáimra tanultam....

majdnem. A haladás alapján ,tisztán látszik ,miért is írtam a majdnem szót:)))
Egy bannert szeretnék majd készíteni a rózsásképből. A mintát a Modern Keresztszöltés mintagyűjteményből szedtem elő , és a kévával festett aida utolsó darabját hívatott felemészteni:))
Délután állatorvoshoz kellett mennünk, természetesen, megint sikerült összeszednünk valami nyavaját, igaz most "csak" kettő cicababám lett beteg. És sajnos nem is kicsit:( Már tényleg nem tudom mi lenne a legjobb. Mint kiderült, az sem jó,hogy ennyire védem őket a baciktól , mert így nem szerez a szervezetük elég immunitást . Na de ha elhagyagolom őket , akkor meg a betegségükből nem gyógyulnak meg. Arról nem is beszélve, hogy kitudja , mi miket szednénk össze tőlük. Kaptam egyes elvetemültektől kézenfekvő megoldást a problémámra: én már rég falhoz csaptam volna ezeket a dögöket, esetleg a másik gyógymód: én nem vinném orvoshoz , hulljon a férgese. Na ilyenkor kinyílik a bicska a zsebembe rendesen:(
Szerény meglátásom szerint, ha már voltunk olyan felelőtlenek, hogy nagy macskánkat nem ivartalanítottuk, és grátiszba kaptuk a kicsiket, és megtartottuk őket, akkor kötelességünk jól tartani őket. Tudom,hogy nem sokára jön a tavasz és kikerülnek a lakásból sokkal -sokkal jobb lesz nekik is, és nem utolsó sorban nekem is. Kint a kertben biztos sokkal jobban megedződnek, de hát egyenlőre ez még kicsit odébb van, addig meg ez van:)))
Délután az egészséges cicának és a jobban lévő a betegeknek , szeretet gyógyszert kellett adnom, így estefelé is majdnem összejött a tanulás:))))
A képet elnézve, szöget ütött egy gondolat a fejembe. Csak tudnám, hogy a Született feleségek-ben a csajok hogyan csinálják, hogy otthon is mindig csiniben vannak, bezzeg én...:)) Vagy tán a valóság és a filmek oly távol vannak egymástól , mint Makó Jeruzsálemtől??

Posted by Picasa

2010. január 29., péntek

Muszáj volt

valamit kezdenem magammal , ez lett belőle:))



Posted by Picasa

2010. január 27., szerda

Jelentem....

ma hivatalossan is felszabadultam a tanfolyás alól, "már csak " vizsgáznom kell. Nőnapi ajándékként megkapjuk majd az elméleti írásbelit, másnap "after partyként" lenyomjuk a gyakorlati írásbelit és ,hogy március 16.-án ne uncsizzak megyek szóbelizni:)) Happy vagyok nagyon,mert minden héten lesz kétszer 2,5 -3, 5 óra szabad időm :))))))))
Happyre még egy ok, hogy macskikáim is végre már pozítiv jelzőket kaptak egészségügyi állapotukra, szóval a 10 skálán már 5 nél tartunk:))
Na most örömömbe megyek és csinálok valami jót , vagy szépet, vagy tán vasalnom kellene a több méteres kupacból????:)))))))))))))


2010. január 25., hétfő

Ma jó napom-pom volt.....

kaptam egy email címet, kaptam egy meghívót és egy kisebb agybajt (mondjuk ez nem publikus:))))

Email-ért cserébe angyal leszek:))

A meghívást Székely Sampler SAL -ba kaptam, Barbi útjára inditotta új kezdeményezését, aki akar még jelentkezhet rá január 30- ig.
Ezt nem hagyhattam ki, már csak székelybarátosnőmre való tekintettel sem, csak tudnám, hogy mikor fogok a lányokkal lépést tartani, mert most kezdem a vizsgáim a tanfolyamon.

Szóval akinek van kedve jeletkezzen:)

Agybajról annyit, édes istenem mikor találok már másik munkahelyet???????????


2010. január 24., vasárnap

Amikor az ember "agytalan" állapotba kerül....

na akkor kell az anyagai között rendet rakni. Semmihez nem volt kedvem tegnap, se házimunkához, se kézimunkához, se semmihez:)

Neki álltam hát annak, aminek már régen neki kellett volna. Vasaltam ,mértem, hajtogattam ,cimkéztem. Az anyagok jelentős részét a testvéremtől kaptam, és állítólag van még, nem is kevés, ami még rám vár:)))(Remélem lesz közte rózsaszín, narancssárga és testvérkéi) Csak tudnám,mennyi anyagom lenne , hogy ha foltvarró lennék? És még egy szépség hiba, hogy nem vagyok kékséges mániás:))
Majdnem csak kár felhasználni őket, mert milyen szépen mutatnak a Zé-től kapott kosaramba:)))

Posted by Picasa

2010. január 23., szombat

Nem sok, de .....

több a semminél, az e heti termés:) És hát itt van még az egész hétvége előttem. A hét igen csak zűrösre sikerült , de azok a hetek amikor Zé éjjeles mindig ilyenek.És persz a macsikkal való orvoshoz járás és betegápolás is igencsak rátesz még egy lapáttal, de már látom az alagút végét:D
Na de vissza az eredeti mondandómhoz.Szóval elkezdtem a bobina gyártást:) Egyenlőre 4 darabot sikerült készítenem, de most,hogy használatba vettem , némi szabásminta módosítást kell végre hajtanom, a következő szérián, mert olyanok a bobonák mint Én, úgy mond , kis dundik:)Kevés, és vékony szalag nem igazán mutat rajta jól, ezt is magamhoz hasonlítva kb. olyan, mint én miniszoknyába:))
Befejeztem a könyvjelzőm és tanulom használni a hullámos ollóm, de valahogy nemigazán jön össze a dolog, de majd a sokadik tuti jó lesz .El is elszúrtam kicsit , mert gyorsítani akartam a munkám és ragasztóval dolgoztam és hát na, nem olyan lett mint kellett volna. Legközelebb biztos, hogy a karton lapra feszítést , férceléssel-varrással fogom megoldani , sokkal szebb és egyenletesebb a végeredmény.
Ez a kisneszeszer Laura barátnőjének készült , aki igencsak szereti a kék színt, Silerikához hasonlóan:))). Mivel nem sok kedvem volt este varrni, így díszítés gyanánt a fedepánt lett mintás, és kapott egy keskeny kis csipkét.

A képen nem tudom miért látszik a hajtásvonal , mikor az életben nem vettem észre ,arról nem is beszélve, hogy kivasaltam becsületesen az anyagot, mielőtt szabni kezdtem, vagy csak este volt már nagyon és nem láttam amit látni kellett volna?
Itt jegyzem meg Erika , hogy van némi feleslegesnek vélt kékanyagom, a aschandl kukac citromail.hu -ra küldött lakcímért cserébe szívesen küldenék neked, és persze másnak is , amíg a készlet tart:))( Hu de furmányosan szerezek meg lakcímeket, hogy angyalka lehessek:D)

Tegnap vettem észre , hogy bővült a rendszeres olvasóim köre, örülök minden új olvasónak( és a régieknek is ám) :))) Nagyon jó érzés tudni, hogy egyre többen olvassák a csandizmusom, még ha néhány hónapja , úgy gondoltam , hogy az teljesen lényegtelen, hogy hányan is olvasnak rendszeresen.

Na most aztán megint "bőlére" engedtem magam, gyorsan be is fejezem , és megyek "fogyós" bobinákat gyártani , amíg Zé alszik :)


Posted by Picasa

2010. január 19., kedd

Ember tervez .....

és remélhetőleg a felével végez is:))
Szóval a terv listám majdnem kész , akadnak benne hiányosságok, de hát , szóval naaaaaaa:))

9 tűtartó készítése (ebből egynek meg van már a jövendőbeli tulajdonosa elvileg:)))))
UFo-k befejezése ( nem sok, de akadik a szobámba)
bobinák készítés a csipkéimnek,szalagjaimnak
3 gyümölcsös kis kép konyhába
3 csészés , kannás kép a konyhába
nappaliba párna huzatok
közepes sampler
gyűrűtartó párna esküvőre
születésnapi kiegészítő ajándékok a családtagoknak(nem nagy dolgok pl kulcstartó,zsepitartó)
ollóőr
gyöngyfűzés
táskavarrás
Tildás cuccokba kontárkodás
egy folt varrott takaró ( a maradék rongyok elfogynának illetve kevesebb lenne az állomány)
szivárvány fali kép elkészítése http://www.eszterkezimunka.hu/ oldalon van egy nagyon jó leírás
hímzet terítő
tolltartó nekem
neszeszerek a lánykáimnak
tornazsák Docinak( már egy éve akarok varrni szegény kölöknek)
Fekete tulipánok - Lanarte keresztszemes készlet
Beatrix Potter Nyúl Péter - könyvjelző (meglepő de magamnak)
keresztlánykám keresztelős ruhájának megvarrása
csipke kardigán Mírának és Larának

És már valami kalapálást hallok a fejembe. És rá jöttem,hogy mi is az, a gondolat üt éppen szöget a fejembe, hogy aludni és élni mikor fogok ,ha ennyi mindent szeretnék?

2010. január 17., vasárnap

Ez nem az én hetem , hiszen....

nem sok mindent készítettem,illetve úgy mondanám,hogy fejeztem be:)Folyamatban van egy Blackbird Desings: Sampler Graphics -Alissa Christianson befejezése, amit egy kisdoboz tetejére akarok rávarázsolni, és egy könyvjelző is befejezésre vár. Igy állok most a munkáimmal:
Modern Keresztszemes Mintafüzetből egy szegélyminta átültetése kévával festett hímzővászonra könyvjelzőnek:

Kontúroznom kell, és a levelek erezetét kell meghímeznem és természetesen a végső forma megadása van még hátra.

Sajnos még a héten mindig nem sikerült összeállítanom a 2010 évi keresztszemes tervlistám. Azért azt terv készítés nélkül is tudom,hogy vannak születésnapok, névnapok és jeles ünnepek amikre ajándékot szeretnék készíteni. Aztán vannak olyan minták, amiket tavaly néztem ki , csak úgy éreztem,hogy nekem még túl komolyak,nehezek. És a nagy álmom egy sampler készítése a nappali szobánk falára, hozzá illő párnákkal , és egy vendég köszöntő banner és a konyhámba két -három kis kép hímzése. ŐŐŐŐ , izéééééé, tán nem is kellene listát írnom, mert nagyon hosszú lenne????:))))))

Azért se, az én heten volt,mert cicababáim lebetegedtek:( Sajnos többmint valószínű,hogy anyacicának köszönhetően betegedtek le , aki kintről hazahozott némi vírust, és ennek köszönhetően a cicababáim szájában tályog keletkezett. Szegény aprókáim alig tudnak enni,kedvetlenek és igen csak büdi a szájuk.Jövő héten ismét állatorvoshoz kell vinni a bandát, és a mamájukat is.


(Megengedtem nekik még a fotelban való alvást is , csak jobban érezzék magukat, csak Zé meg ne tudja :D)

Szóval van most egyenlőre a szájkenegetés,ápolás, az étel nagyon apróra vágása és a cicababák sűrű sajnálata.Némi vigasz, hogy könnyen kezelhető a betegségük, ránk nem jelent veszélyt a vírusuk és nem sokára megint az én kis rosszcsontjaim lesznek:)

Sulimmal jól állok, van még egy modul zárom, és már csak ebben a hónapban kell órákra járnom , és márciusban vizsgázom. Igaz most olyan káosz van a fejembe, hogy perpillanat elgondolkodom elég sűrűn, hogy minek is kezdtem én el ezt a sulit. Aztán mindig odajutok,hogy azért, mert ez a terület érdekel , mert jól jön nekem egy bizonyítvány arról , amivel foglalkozom és természetesen azért is, mert az ember élete végig tanul, tanulnia kell. Lassan neki állok új munkahelyet keresni, remélem az újabb bizonyítványommal a kezembe jobb esélyekkel indulok munkaerő piacon.

Most hogy visszaolvastam irományom, annyira felvillanyozódtam a még meg nem írt listámtól,hogy megyek és még is csak megírom, legalább az elejét :)))

2010. január 10., vasárnap

Buli volt máma nálunk.....


......hiszen Lara január 8.-án betöltötte a 18. életévét.




Kislányom, aki már felnőtt lányom ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG , legyen nagyon szép, hosszú és boldog életed :))
Posted by Picasa

2010. január 9., szombat

Új évet kezdünk és én is....

új dolgokat próbáltam ki. Készítettem egy tűtartót, a mintát a netről szedtem le . A kávéval festett hímzővásznam est áldozatul és némi ezer éves hímzőszál, amit szomszédnénimtől kaptam. Elmondanám,hogy az osztott szálat a Pamutfonóipari Vállat Újpesti Cérnagyára Budapest Nagyatád gyárban gyártották, szerintem még megboldogult lánykorom közepe táján:))
Sajnos a kifeszítés a kartonra olyan "jól "sikerült, hogy a szív csúcsa egy kicsit elcsúszott, de hát ez mi másnak tudható be, mint a csandizmusomnak:)))

Szeretem ezt a tűtartót készíteni, biztosra veszem ,hogy még fogok néhányat a kezem közül kiadni. :)))
És hát a másik kis szerelmem következzen most :)))


Ez a kék muticolor szállal hímzet kis biscornu:))) Aprócska, nem is tökéletes, de én készítettem :))) Első gondolatom az volt , hogy nem is fogom megmutatni itt a blogban, mit bénáztam, de aztán rájöttem,hogy bizony muszáj megmutatni, mert hogyan fogom később összehasonlítani az elsőt mondjuk a tízedikkel?:)) Szóval ha másért nem akkor azért tettem ki a képet, hogy dokumentálva legyen az utókor számára:)
Szeintettek maradjon a bejegyzés vagy eldugjam a mintadarabokat?


Posted by Picasa

2010. január 2., szombat

Akikről régen volt szó....

azokról szeretnék most pár fotót mutatni. Itt éppen egy kis nasizás folyik, amiből Málna sem maradhat ki.
Igen kérem ,már ekkorák a maffiózók. Mindenhol ott vannak, mindenre kiváncsiak és nagyon-nagyon rosszak, de hát ezeknek a szemeknek ki tudna ellenállni?


Úgye sok rossz kiscica elfér kishelyen is :))))))
És természetesen a székemen lehet a legjobban aludni:)




Posted by Picasa