2021. március 26., péntek

2021-03-26

Pár napja fogtam és lereszeltem a műkörmeim, karmaim. 6 hetes csúfságok voltak , annyira frusztrált a látványuk, hogy már szinte depis lettem.Most hogy nincsenek körmeim, egy kicsit jobban érzem magam, nem jut eszembe, hogy korlátozva vagyok abba, hogy jól érezzem magam a bőrömbe, lelkembe. 
Lehet másnak ez nevetséges, bagatell gond, baj, de nekem nem. Egyáltalán nem érdekel , hogy nincs mozi, színház, konditerem. Ezek nélkül is remekül elvagyok, elvoltam. 
Nekem ami hiányzik : 
-könyvtár (nem szeretnék már több könyvet a lakásba tárolni a meglévő kb 500 db mellé, olvasni meg imádok) 
-kávézó (egy egy süti a kávé mellé a barátnőkkel, ismerősekkel)
-körmös (szeretem az ápolt kezek látványát, nekem fontos nem csak magamon, hanem máson is és bizony a szemek után a kezeket nézem meg másokon)


És végre a kertben is elkezdődött az élet.Tavaly amikor még Lara a virágboltban dolgozott az elnyílt jácint virágokat elhozta, hogy csináljunk vele, amit akarunk, vagy dobjuk a komposztra. Zoltán fogta a cserepeket és levitte a pincébe, és milyen jól tette, idén ez a virág özön született belőlük. Lassan két hete "sétáltatja" a kis hagymákat (pince-napfényes udvar a séta táv) amik tényleg hálásak ezért. 
Idén azért már elültettem a kertbe a hagymákat, nem hiszem, hogy még egy telet kibírnának a cserepekben.


Remélem most már tényleg jön a jó idő, mert a kerthez kapcsolódóan  rengeteg tervünk van és jó lenne már végre,ha az idő is engedné, hogy ne 10 réteg cuccba kelljen kint lenni. 


Ugye már mindenkinek bizsereg a vérében a tavasz, nem csak nekem ?


Nincsenek megjegyzések: