2020. október 9., péntek

2020-10-09


Ez ma egy igazi hálás bejegyzés lesz . 
Hálás vagyok, hogy eljött az ősz és vele minden szépen a helyére kerül az életemben , életünkben. 
A kertet  lassan lezárom, hiszen a termések is fogynak. Zoltán idei nagy kedvencéből egy kosárnyit szedtünk, lett aztán mindenféle szín, forma, méret.
Igazi kis tökös csapat. 
Hálás vagyok az időjárásnak, a földnek, hogy összehozták ezt a szép termést !



Valamelyik nap az O betűs barkács áruházban jártunk. Itthon megbeszéltük, hogy nem veszünk már semmilyen virágot. Elmentem a polcok között és vettem egy cserepet. Na jó volt benne egy virág is, de hát ott kiabált, hogy haza akar velem jönni. Most hagytam volna ott ? 
Hálás vagyok Zé-nek, hogy nem szólt egy szót sem, amiért nem bírtam magammal virágügyileg !





Dolgozom ezerrel két  új projektemen, amiből az egyik Önmagam menedzselése. Nem kis munka , 
be kell valljam.
A másik projekt a vállalkozóvá válás. Na ez sem egyszerű feladat, de sínen vagyok ( Na nem úgy mint, mint József Attila)  
Hálás vagyok, hogy Zé lehetővé tette, hogy az lehessen, amit a virtuális asszisztens képzésen  tanultam Szívem szerint élhessek!!!
És ha már kézműves blog vagy mi fene, akkor legyen egy igazi kézműves alkotás is .
Saját kis kacsóimmal alkottam Anyósom 1956-os szakácskönyvének a receptje alapján a fenti rétest. Némi gyakorlást azért igényel még a rétes sütés , de idővel lesz ez még olyan, mint amilyent Mama sütőt anno. 
Hálás vagyok neki is, hogy sütött nekünk , így tudjuk milyennek kell lenni A Rétesnek !

 Ti miért vagytok hálásak??

3 megjegyzés:

kovtama írta...

Én mennyire hálás lennék, ha ott laknék a szomszédban és meglepnél pár ilyen rétessel :D És irigykedem, hogy saját lábra állsz!

Csandi írta...

😊

Bogesz írta...

Hálás vagyok...
Milyen érdekes, hogy felveted, amikor van egy félig megírt puffogós bejegyzésem...
Meghagyom abban az állapotában amiben van, de ha olvasod majd tudni fogod hogy a második része miattad lesz az ami! :)

Hálás vagyok hogy ismerlek, még ha csak így... messziről is! :)