2020. október 14., szerda

2020-10-14





Ültem a varrógépem mellett, éppen egy szakadt poló ujjat varrtam fel és belém villant a nagy felismerés, hogy azért nem vagyok mostanság teljesen nyugodt lelkileg , mert egy jó ideje egy gondolat nem hagy békén. 
Aztán elgondolkodtam, hogy ha annyira nem hagy nyugodni, akkor nekem még valami dolgom van azzal a gondolattal, valamit tennem kell vele, mert különben nem fog békén hagyni.  

Aludtam rá egyet és az asztalomon lévő káosz megszüntetését összekapcsoltam a gondolatom letisztázásával legalább a fejembe.


Iszonyat mennyiségű üres papírt vittem ki az asztalról egy műanyag tárolóba a szárítógépem mellé és 
a nagy pakolásban kezembe akadt a 100 éve elkezdett gyönyörű keresztszemes képem.
Az anyaga az  imádott len hímzővászon, pamutszálból 2 szállal öltögetve.
Tavaly augusztus óta nem készítettem egy xszemet sem
Az augusztusi tényállás :



Bevittem magammal és egy kicsit haladtam vele, már tényleg nem sok van hátra, ha nagyon belehúznék, akkor szerintem 2 hét alatt betudnám fejezni  a képet.



Amíg alkottam, addig letisztultak a fejemben a dolgok, a lelkem kicsit megnyugodott, hogy minden okkal történik, és igen jól van ez így, ahogy most van. És ha már jött az a gondolat, akkor meg is szeretném valósítani, kár lenne érte, ha már ennyit túráztattam az agyam, lelkem
Egy nagy levegő vétel után a mai nap neki álltam a gondolat megvalósításának, kivitelezésnek. 


Főbb kulcs szavak amik a fejembe kóboroltak : munkaügyek, online asszisztencia, segítség nyújtás , pályázat írások, lenvonal, xszemek, alkotások.

Ti szoktatok tervezni? Véghez is viszitek a terveket? Elértétek azt a célt, amit 10 éve kitűztetek magatok elé ? 


2 megjegyzés:

kovtama írta...

Szoktam tervezni, olyan 80%-ban meg is valósítom. Sajnos az "életes" dolgaimban viszont van sok minden amit másképp csináltam volna.

Csandi írta...

De jó vagy Tamara, nekem kb 60%-ban valósulnak meg a terveim, az életes dolgaimban nekem is van sok minden, amit máshogy csináltam volna.